A német GDP több mint 1,2 százalékkal nőhet az idén
Németországban az eddig várt 1,2 százaléknál nagyobb mértékben nőhet az idei bruttó hazai termék (GDP), de a folyó negyedévben stagnál a gazdaság – közölte a német gazdasági miniszter pénteken.
Németországban az eddig várt 1,2 százaléknál nagyobb mértékben nőhet az idei bruttó hazai termék (GDP), de a folyó negyedévben stagnál a gazdaság – közölte a német gazdasági miniszter pénteken.
Tavaly 5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Németországban - tette közzé szerdán a statisztikai hivatal. Ezzel a második világháború óta a legsúlyosabb válságát élte át Európa legnagyobb gazdasága. 2008-ban még 1,3 százalékkal gyarapodott a GDP Németországban.
Németországban egyre több cég lesz gazdasági bűnözés áldozata. A KPMG megbízásból készített, kedden ismertetett felmérés szerint az elmúlt három évben a cégek 37 százalékánál történt valamilyen bűneset – csalás, adatlopás, korrupció –, míg három évvel ezelőtt csak 26 százalékuknál.
A vártnál is jobban nőtt a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet decemberi üzleti bizalomindexe az előző hónaphoz képest a pénteken közölt adat szerint.
Decemberben immár a harmadik hónapja folyamatosan romlik a befektetők hangulata Németországban, a legnagyobb európai gazdaságban. A mannheimi gazdaságkutató hangulatmutatója, a ZEW-index 50,4 pontot ért el decemberben –lemaradva az 51,1 pontos novemberi mutatótól –, miközben az elemzők 50,0 pontot vártak.
A válság ellenére soha nem látott értékben folytattak beruházásokat tavaly a német ipari cégek: az újraegyesített Németország történetében 2008-ban haladta meg először az ipar beruházásainak éves összértéke a 60 milliárd eurót. Ugyanakkor a tavalyi negyedik negyedévben már erősen visszaestek az ipari befektetések.
Lassulhat a gazdasági növekedés üteme Németországban az év utolsó negyedévében a pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint, a tárca úgy látja, hogy az euró erősödése a dollárhoz képest kedvezőtlen hatással van az ország vállalataira.
A gazdasági válság miatt Németországban tovább nőtt a vállalati csődök száma: a wiesbadeni statisztikai hivatal pénteki közlése szerint augusztusban 2 619 vállalat vált fizetésképtelenné, 12,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A BGA német nagy- és külkereskedelmi szakmai szervezet (Bundesverband Großhandel, Außenhandel, Dienstleistungen e. V.) kedden közzétett előrejelzése szerint a német külkereskedelmi ágazat az euró előrelátható erősödése ellenére is bizakodással tekint az elkövetkező hónapok elé.
A német gazdaság szerény mértékben, 1,3 százalékkal bővülhet jövőre, ami csupán a 2006-os szint eléréséhez lesz elég - jósolja a DIW, az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet, amely szerint az államháztartási hiány minden korábbinál nagyobb lehet 2010-ben, ezért adóemelés következhet.
Németországban a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben. A szakértők szerint ez azt jelzi, hogy jelenleg nem veszélyezteti inflációs kockázat Európai legerősebb gazdaságát.
Az elemzői várakozásokkal ellentétben csökkent Németország augusztusi külkereskedelmi többlete, ami szakértők szerint némileg lehűtötte a harmadik negyedévi GDP-növekedéssel kapcsolatos várakozásokat.
Teljes egészében a német állam tulajdonába került a Hypo Real Estate (HRE) bank. A pénzügyi világválságban tavaly megroggyant jelzáloghitelező az első németországi bank, amelyet államosítottak. Az utolsó részvényesek kivásárlásáról maratoni hosszúságú, botrányos jelenetekkel tarkított rendkívüli közgyűlésen határoztak hétfőn.
Legalább négy százalékkal gyengül a német gazdaság az idén – jelentette ki a német központi bank, a Bundesbank igazgatótanácsának egyik tagja.
Két éven belül jelentős adóemelésre kényszerül a következő német kormány, amelynek nem lesz más választása az államháztartásban tátongó hatalmas lyukak miatt – jósolta az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet vezetője egy hétfőn megjelent interjúban.
Németországban 16 hónapja a legmagasabb szintre nőtt a fogyasztói bizalom a GfK piackutató pénteken ismertetett októberi előremutató felmérése szerint.
A világ első számú exportőrének számító Németország kivitele éves összevetésben 23,5 százalékkal csökkent az idei első félévben. Az import 18,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Németországban a mostani, harmadik negyedévben is tovább gyógyult a gazdaság, de még bizonytalan, vajon a számok „alapvető és fenntartható javulásról” tanúskodnak-e.
A német gazdaság a korábban jelzettnél kisebb mértékben esik vissza az idén a világgazdasági stabilizálódása miatt, de a gazdasági javulás üteme még túl gyenge ahhoz, hogy önfenntartó folyamattá válhasson – írja a német IMK gazdaságkutató intézet jelentése.
Az elemzői várakozásokat jóval meghaladva, júliusban 13,9 milliárd euróra nőtt a német külkereskedelmi mérleg többlete, a júniusi 12,1 milliárd euró után. Az elemzők 12,0 milliárd eurót vártak.